Hagymás-csirkés quiche
|
Hozzávalók
-
Tészta
25 dkg liszt
10 dkg hideg Rama
3-4 ek jéghideg víz
1 tojás
csipet só
-
Töltelék
20 dkg csirkemell
1-2 ek olaj
1 közepes fej hagyma
1 db kápia paprika (helyettesíthető kaliforniával is)
10 dkg reszelt sajt
3 tojás
1 dl tejszín
2 dl tej
só
bors
Elkészítés
A kis darabokra vágott, jéghideg Ramát a liszttel morzsoljuk el, adjuk hozzá a sót, a tojást és apránként a hideg vizet. Gyorsan gyúrjuk ruganyos állagú tésztává, majd tegyük be pihenni a hűtőbe, amíg elkészítjük a tölteléket. Ha van időnk, jót tesz neki, ha egy órát pihen a hűtőbe. A tésztát nyújtsuk ki és helyezzük egy cakkos szélű tortaformába úgy, hogy 1-2 centis pereme legyen. 180 °C-os sütőben süssük elő 10-15 percig. A csirkemellet vágjuk kis kockákra, sózzuk-borsozzuk, majd az olajon süssük szép pirosra. A hagymát és a paprikát vágjuk apróra. A tojásokat verjük fel és keverjük hozzá a tej-tejszín keverékét. Az elősütött tészta aljára szórjuk a hagymát, a paprikát, majd a csirkekockákat. Öntsük a tetejére a tojásos masszát és hintsük meg a reszelt sajttal. 180 °C-os sütőben süssük kb. 30 percig.
Akik megsütötték, ezeket is kedvelték:
Cimkék
30-45 perc között, csirkehúsos, fűszeres, gyúrt tészta, hétköznapi finomságok, könnyű, pite, quiche, sajtos, sós, sütőben, zöldségesKi sütötte?
- 11 megsütött recept
- 89 beküldött recept
- 126 kedvenc recept







Mit szólsz hozzá?
Ha van tipped, tanácsod a
recepthez, írd le bátran: