Áfonyakrémes képviselőfánk
|
Hozzávalók
-
237 ml liszt
1/4 teáskanál só
egy csipet frissen őrölt szerecsendió
237 ml Rama (6 egyenlő darabra vágva)
3 tojás
473 ml áfonya
2/3 pohár cukros víz
3 evőkanál citrusos-narancsos likőr
237 ml tejszínből vert hab
porcukor
ízlés szerint csokoládés öntet
Elkészítés
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Ramával kenjünk ki egy nagy tepsit és tegyük félre. Szitáljuk a lisztet, a sót és a szerecsendiót sütőpapírra, vagy fóliára. Egy közepes méretű lábasban forraljuk fel a vizet és a Ramát. Vegyük le a tűzről, majd egyszerre tegyük hozzá az összes száraz hozzávalót. Fakanál segítségével addig dolgozzuk össze a tésztát, amíg az kezd elválni az edény falától. Takaréklángon, folyamatos keverés mellett főzzük további 2 percig. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, hogy lágy, fényes tésztát kapunk. Teáskanállal formázzunk a tésztából 12 halmocskát az előkészített tepsibe, majd 25-30 perc alatt süssük meg őket. Szedjük ki a fánkokat a sütőből, vágjunk kis rést rajtuk, hogy a forró gőz eltávozhasson belőlük. Amíg a fánkok sülnek, egy közepes lábasban elkeverjük az áfonyát a cukorral, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy éppen ellepje. Kb. 20 perc alatt puhára főzzük az áfonyabogyókat. Levesszük a tűzről és hozzákeverjük a citrusos-narancsos likőrt. Ha megfelelő a hőmérséklete, hűtőszekrényben hűtjük tovább. Tálaláskor a tejszínhabot hozzákeverjük a behűtött áfonyához, majd töltelékként a fánkokba kanalazzuk. Megszórjuk porcukorral, és egy csepp csokoládésziruppal tálaljuk.
Akik megsütötték, ezeket is kedvelték:
Cimkék
30-45 perc között, csokis, kakaós, csokoládé, diós, édes, égetett tészta, fánk, fűszeres, gyümölcsös, habos/krémes/pudingos, krémes, likőrös, normál, nyári idénysütik, sütőben, szerecsendiós, tejszínhabos, vendégváró süteményekKi sütötte?
- 61 megsütött recept
- 87 beküldött recept
- 95 kedvenc recept




Mit szólsz hozzá?
Ha van tipped, tanácsod a
recepthez, írd le bátran: