A marcipán igen gyakran használt, mutatós díszítő elem, főleg tortákon, de bármilyen egyéb süteményen is. Sikere abban rejlik, hogy különböző formákat lehet kialakítani belőle, csak némi fantázia és kreativitás szükséges hozzá. A háziasszonyok otthon is próbálkozhatnak a marcipán készítésével és formázásával, melyhez az alábbiakban szeretnénk némi segítséget nyújtani.
Aki szeretne marcipánt készíteni szüksége lesz mandulabélre, porcukorra és vízre. Kb. 30 dkg mandulabelet hámozzunk meg. Ezt úgy a legkönnyebb, ha pár percre forró vízbe áztatjuk, utána már könnyedén lejön a héja. A meghámozott mandulát szárítsuk legalább egy napig, majd daráljuk le.
A felét dolgozzuk össze kb. 20 dkg porcukorral. 20 dkg cukrot vízzel főzzünk össze sziruppá, majd ha kihűlt, keverjük össze a cukros mandulával és kész is a marcipán. Ezt lehet színezni ételfestékkel, vagy egyéb természetes anyaggal. Ízesíteni lehet dióval, különféle aromákkal, vagy amivel szeretnénk. Ha aromával ízesítjük, akkor nincs szükség külön ételfestékre, csak abban az esetben, ha színtelen aromát használunk, de az ízharmóniára minden esetben ügyeljünk.
A marcipánt porcukor helyett szörppel is összedolgozhatjuk úgy, hogy a szörpös szirupot öntjük a darált mandulára, ebben az esetben sem kell külön színezőanyagot használni. Ha ezt az elkészítést választjuk, azonkívül, hogy különlegesen kellemes ízű marcipánunk lesz, az állaga is selymesebb, mint a vízzel készült marcipáné, viszont hátránya, hogy nem sokáig tárolható, max. 1 hónapig a hűtőben. Ha kevesebb a cukrot teszünk a marcipánba, jobban tudjuk majd formázni.




































Mit szólsz hozzá?